Emily Perl Kingsley a Welcome to Holland című rövid írásában a születést és az utazást állítja párhuzamba -… Emily a Sesame Street című műsor szerzője. 1974-ben született a fia, Jason Kingsley, és Down-szindrómás. Valahogy így hangzik ez a párhuzam: „mikor az ember kisbabát vár – olyan, mintha egy mesebeli nyaralást tervezne – Olaszországba. Vesz egy csomó útikönyvet és csodálatos terveket sző. A Colosseum. Michelangelo Dávidja. A velencei gondolák. Megtanul esetleg néhány hasznos kifejezést olaszul. Az egész olyan izgalmas! Aztán, hónapok hosszú várakozása után végre eljön a nagy nap! Becsomagol és elindul. Néhány óra múlva landol a repülőgép. Bejön a légiutaskísérő és ezt mondja: „Isten hozta önöket Hollandiában.”
„Hollandiában?!?” kérdezi az ember. „Hogy érti azt, hogy Hollandiában?? Én Olaszországba indultam. Nekem most Olaszországban kellene lennem! Egész életemben arról álmodoztam, hogy Olaszországba megyek!”
De a járat útiterve megváltozott. Hollandiában szálltak le és ott kell maradniuk. Az a legfontosabb, hogy észben tartsuk, nem egy borzasztó, undorító, mocskos helyre vittek bennünket, ami tele van fertőző betegségekkel, éhínséggel és rendellenességekkel. Egyszerűen máshova mentünk. Ezért az embernek el kell mennie és új útikönyveket vennie. És meg kell tanulnunk egy teljesen új nyelvet. És találkozunk egy csomó olyan új emberrel is, akikkel egyébként nem találkoztunk volna. Egyszerűen egy másik hely. Lassabb, mint Olaszország és kevésbé fényes és csillogó, mint Olaszország. De miután ott volt az ember egy darabig és utoléri magát, körülnéz … és elkezdi észrevenni a szélmalmokat Hollandiában … és meglátja, hogy Hollandiában vannak tulipánok. Sőt, Hollandiában vannak Rembrandtok. De mindenki, akit ismerünk, el van foglalva azzal, hogy Olaszországból jön és oda megy … és mindenki azzal dicsekszik, hogy milyen jó volt neki ott. És az ember az élete végéig azt fogja mondogatni, hogy
„Igen, nekem is oda szólt a jegyem. Én is azt terveztem.”
És az ebből eredő fájdalom soha, de soha, de soha nem fog elmúlni … mert ennek az álomnak az elvesztése nagyon, nagyon nagy veszteség. De … ha az egész életünket azzal töltjük, hogy azon kesergünk, hogy nem jutottunk el Olaszországba, akkor lehet, hogy soha nem szabadulunk fel arra, hogy élvezhessük azokat a nagyon különleges és csodálatos dolgokat … amik Hollandiában vannak.” A szülés lehet az a nap, amikor a nő erősnek érzi magát. A szülés lehet az a nap, amikor a nő a nehézségek ellenére is kellemes pillanatokat él át. A szülés lehet az a nap, amikor megtapasztalta Hollandia szépségét, annak ellenére, hogy reménykedett Olaszországgal kapcsolatban. A szülés lehet az a nap, amikor minden támogatást megkapott, amire szüksége volt, bízott magában, a szíve ereje hatalmasra nőtt, és bármire-bármire képes volt. Ez lehet az a nap, amikor szárnyakat kapott és repülni tudott. Mi, szülésznők, befolyásolhatjuk a nők életének ezt a fontos pillanatát. Támogatnunk kell a nőket, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak a szülésük során, és segítsünk nekik abban, hogy szülésélményük – nehézségtől függetlenül – pozitív lehessen.
Erin Hanson rövid versével zárom. „There is freedom waiting for you, On the breezes of the sky, And you ask “What if I fall?” Oh but my darling, What if you fly?”
Ljósmóðir – (a fény anyja) izlandiul a bába. Ezt választották ott a legszebb izlandi szónak. Embla Ýr Guðmundsdóttir izlandi szülésznő, aki idén doktorált is szülészetből(szülésznőként). Reykjavikban,a kórházban dolgozik, illetve most 1 éves az a születésház aminek szakmai vezetője is. Ez az írás – egy részlet – az izlandi szülésznők lapjában jelent meg tőle.
